A GÖNCÖL ALAPÍTVÁNY Közművelődési Csoportjának PROGRAMAJÁNLÓJA

A Göncöl Alapítvány Közművelődési Csoportjának (KMCs) fő célja, hogy a természeti környezetben szerzett közvetlen tapasztalás és a hasznos, látható eredményeket hozó tevékenység nevelő erején keresztül hozzájáruljon az értékközpontú, környezettudatos közösségek, illetve társadalom létrejöttéhez.
A környezetismeret, természetismeret, a biológia és a földrajz tantervbe könnyen beilleszthető programokat szervezünk, amelyek segítségével könnyebb kialakítani környezettudatos magatartást és értékrendet.


A. Vezetett séták és elsősorban terepi foglakozások
(Kb. 1 órás foglakozások minimum 8 maximum 28 fő részére)

Váci Ártéri Tanösvény
Ismerkedés az édesvízi élővilág egyik meghatározó élőhelyegyüttesével. A tanösvény 510 m hosszú korláttal ellátott, fából készült, talajszint fölé emelt építmény. Az egyébként nehezen megközelíthető �dzsungel-szerű� ártéri erdőben a tanösvény szakvezetővel történő végigjárásával minden korosztálynak felejthetetlen élményt nyújt. A természetes élőhelyükön megfigyelhető állat- és növényfajok mellett a látogatók megismerkednek a terület kialakulásával, az itt végzett környezetvédelmi-fenntartási munkákkal. Az elhangzottakhoz kapcsolódó feladatlap is igényelhető, valamint határozólapok ill. vezetőfüzet vásárolható.

�Földanya Ékességei� című geológiai kiállítás
Az állandó kiállítás a Föld anyagának káprázatos változatosságát mutatja be, átfogóan szemlélteti a felszíni és a felszín alatti világ kincseit és Földünk történetét. A kiállítással arra irányítjuk a figyelmet, hogy a természet élettelen �ékszerei� (ásványok, ősmaradványok és földtani képződmények) is sérülékenyek és védelemre szorulnak. A 16 tárlóban, mintegy 600 db ásvány, kőzet és ősmaradvány látható és szakértő mutatja be a Föld felszínét kialakító erőket, a legfontosabb és legjellemzőbb anyagokat, az élővilág fejlődését, az egyes ásványképződési folyamatokat. Felhívjuk a figyelmet az ásványi nyersanyagok kitermelése, feldolgozása során jelentkező környezetvédelmi problémákra, valamint a hulladék-elhelyezéssel járó kockázati tényezőkkel

�Csodálatos vizivilág�
A kb. 1,5 órás vezetett séta alkalmával a résztvevők a vizek különféle természetes előfordulásaival ismerkednek meg: a forrásokkal, patakokkal, tóval, mocsárral, láppal, folyóval - mindezt egy viszonylag kis területet bejárva, szemléletes növény- és állattani és természetvédelmi tudnivalókkal és kultúrtörténeti érdekességekkel kiegészítve.

�Ismerjük meg Magyarország fáit� � vezetett séta, amely során látogatóink megismerkedhetnek hazánk legfontosabb fafajaival, gyakorlati növényismeretre tesznek szert. A gyakorlati foglalkozás során a faegyedek szemrevételezésén túl egyéb érzékszervek bevonásával (elsősorban tapintás, szaglás) is lehetőség nyílik az egyes jellemző növényi részek alapos megismerésére, az ismeretek feldolgozására. A gyakorlat korosztálytól függően játékosabb ill. több szakmai szempontot felvillantó formában zajlik. Egy foglakozás nyomán (szintén korosztálytól függően) kb. 8-15 fával kötnek a résztvevők �barátságot� úgy, hogy a későbbiekben is felismerjék más környezetben ezeket a növényeket.

�A váci Liget kincsei: történelem � vallás � természet�
A Vár alatti dunaparti részről induló vezetett séta Magyarország egyik legszebb természeti-műemléki együttesének bemutatásával, középpontban a Ligeti-tó és a közeli forráscsoport természeti és kultúrtörténeti értékeivel. A látogatók megismerkednek a terület természet- és környezetvédelmi helyzetével, miközben lehetőség nyílik a területen élő növények és állatok megfigyelésére is. A sétához kapcsolódó (pl. osztályteremben megoldható) feladatlap is igényelhető. A Vár alatti dunaparti részről induló vezetett séta Magyarország egyik legszebb természeti-műemléki együttesének bemutatásával, középpontban a Ligeti-tó és a közeli forráscsoport, azok természeti és kultúrtörténeti értékei.

�Orvosság testnek és léleknek� gyógy- és fűszernövény ismeret a Göncöl Ház kertjében. A rövid elméleti háttér bemutatása után gyakorlati foglalkozás keretében elsősorban a gyógy- és fűszernövények fel- és megismerésére nyílik lehetőség, kiültetett ill. a közelben vadon élő növények �segítségével� (szintén több érzékszerv bevonására építő ismerkedés). Korosztálytól függően különféle érdekességek, legendák, hagyományok ismertetése is színesíti a programot.

Madarászat az ártéri tanösvényen
Ezen a programon a gyerekek megismerkednek a madármegfigyelés és madárvédelem alapjaival. Gyakorlati ismereteket szereznek az ártéren előforduló fajok felismerésével kapcsolatban (vizuális és hang). Bekapcsolódhatnak a téli madáretetésbe és egyéb madárvédelmi munkálatokba. (kiscsoportos foglalkozás; min. 4 max. 8 fő)

Környezetvédelmi jeles napokhoz kapcsolódó programok
A jeles napi programok egy részének vagy egészének megszervezése (vetélkedők, feladatlapok, fa- és egyéb növényültetési akciók, illetve igény szerint egyéb foglalkozások keretében). Ezen kívül az ehhez kapcsolódó általánosabb természet- és környezetvédelmi témákban (korosztálytól függően kialakítva). A részprogramok jól beilleszthetők az iskola által esetlegesen szervezett nagyobb programokba is (pl. akadályverseny 1-2 állomása, nagyobb rendezvényen faültetés stb.)

B. Egy tanórás osztályteremben megtartható előadások (�rendhagyó órák�)
(Egy tanórás foglakozások egy osztály számára, ill. megbeszélés szerint max. 50 főig)

Természetbarát lakóhely
Elméleti oktatás vetített képek ill. egyéb szemléltető anyagok bemutatásával. A természetkímélő építési módok és építőanyagok, a környezetbarát energiafelhasználás, a természetkímélő szennyvízkezelés és egyéb témák ismertetése korosztálytól függő formában és mélységben. A rövid elméleti háttér vázolása után elsősorban már létező természetbarát otthonok bemutatása, kiemelve azokat a lehetőségeket, amelyeket saját otthonukban a gyerekek is megvalósíthatnak, illetve kezdeményezhetnek.

Szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás, újrahasználat
Vetített képes elméleti és a gyerekek aktív részvételére építő gyakorlati foglalkozás, amely során a rövid elméleti háttér felvázolása után az aktív személyes részvételt igénylő �hulladék-fajta válogatás� gyakorlat következik. Igényelhető kapcsolódó szelektív hulladékgyűjtés-feladatlap, tanári útmutatóval.

Tudatos vásárlás
Rövid elméleti ismertetés után (miért tudatos, miért fontos ez, a felelősség kérdése, a hulladék és a vásárlási szokások összefüggésrendszere, környezetbarát termékek), gyakorlati példák bemutatása tanteremben megfogható, megszemlélhető tárgyak segítségével. A foglalkozás során a gyerekek aktív részvételével, a mindennapi életben hasznosítható szemléletet-módot alakítunk ki és gyakorlati ötleteket nyújtunk számukra.

Állatvédelem
Elsősorban elméleti foglalkozás a vadon élő állatokkal, a társállatokkal és a különféle célból tartott/tenyésztett állatokkal kapcsolatos tudnivalókról, etikai kérdésekről. A témával kapcsolatos tények, problémák, bár jelentőségük óriási, tapasztalataink szerint igen kevéssé ismertek a társadalom különféle rétegeiben és korosztályainál. A foglalkozás az ismeretszerzésen (pl. Állatvédelmi törvény) és az állatvédelemmel kapcsolatos gondolatébresztő adatokon kívül az általános természetszemlélet témakörében is fontos tudnivalókkal szolgál.

Nemzeti parkok - utolsó menedékek?
A kalandos utazásra hívó, elsősorban vetített képes előadás végigvezeti a gyerekeket az első nemzeti park megalapításától a mára a teljes bolygót átszövő nemzeti-park hálózat kialakulásáig. A látványos, természeti, táji és kulturális értékek felvillantása mellett, korosztálytól függő mélységben és formában bemutatásra kerülnek a nemzeti parkokkal kapcsolatos alapvető fogalmak, a nemzeti parkok legfontosabb feladatai, küldetésük, valamint a parkokat érintő problémák.

Gyakorlati madárvédelem
Az óra keretében a gyerekek megismerkednek a madárvédelem lehetőségeivel, úgy, mint mesterséges madárodú készítésének és kihelyezésének módjai, lehetőségei, téli madáretetés "aranyszabályai", madáritatás nyáron, "elárvult" madarakkal kapcsolatos tudnivalók. Betekintést nyernek a madarászok, illetve az őket összefogó szervezet (a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesült) munkájába, továbbá megtanulják felismerni a lakóterületükön élő leggyakoribb madárfajokat.

�Zöld isi�: természet- és környezetvédelem a gyakorlatban
Az óra során a gyerekek megismerkednek azokkal a környezet- és természetvédelmi lehetőségekkel amelyekkel maguk is tehetnek Földünk megóvása érdekében. A felnövekvő generáció megismeri a környezetbarát gondolkodásmódot, a környezetbarát termékeket, technológiákat, célunk, hogy azokat otthonukban megvalósíthassák.

Zöld praktikák a háztartásban
Van néhány hétköznapi, de hatásos konyhai alapanyag, amellyel kiválthatod a vegyszereket. Egyre elterjedtebbek a mosó- és tisztítószerek ököváltozatai. E témához és otthonunk más területein is alkalmazható környezetkímélő és környezetbarát megoldásokhoz nyújtunk kézzel fogható és könnyen megvalósítható gyakorlati segítséget.


Környezetvédelmi jeles napokhoz kapcsolódó rendhagyó órák feladatlapokkal, programokkal (Vizes Élőhelyek Világnapja, Víz Világnapja, a Föld Napja, Madarak és Fák Napja, Környezetvédelmi Világnap, Takarítási Világnap, Állatok Világnapja, Földünkért Világnap, Biológiai sokféleség napja, �Ne vásárolj semmit�-nap). Az előadást és gyakorlati ismereteket is bemutató órák a jeles napok témájához kapcsolódóan hívják fel a tanulók figyelmét a Földet veszélyeztető globális problémákra és a gyakorlatban is megvalósítható tennivalókra.

További rendhagyó óráink igény szerint az Önök által választott témában!

C. Ünnepnapokhoz (Húsvét, Anyák Napja, Karácsony) kapcsolódó kézműves foglalkozások természetes anyagokból
(Kb. 2 órás gyakorlati foglakozások 1-2, 3-5. illetve 6-8 osztályosok számára, minimum 12-maximum 30 fő részére)

Az ajándékok, díszek, játékok (termésekből és más természetes anyagokból) készítése során a gyerekek megismerkednek a felhasznált anyagokhoz kapcsolódó növényekkel és állatokkal.


A. Vezetett séták és elsősorban terepi foglakozások, tanösvény-vezetés:
Körülbelül egy órás foglakozások legalább 8, legfeljebb 28 fő részére 390Ft/fő (Áfával együtt)
szabad- és munkaszüneti napon: 450 Ft/fő (Áfával együtt)

B. Egy tanórás osztályteremben megtartható előadások (�rendhagyó órák�):
Egy tanórás foglakozások egy osztály számára, illetve megbeszélés szerint összevont osztályoknak (legfeljebb 50 főig) 5000 Ft/egy tanítási óra + útiköltség (Áfával együtt)

C. Ünnepnapokhoz: kapcsolódó kézműves foglalkozások természetes anyagokból.
Körülbelül 2 órás gyakorlati foglakozások, legalább 12, legfeljebb 30 fő részére) 300 Ft/fő