25 ÉVES A SÜNI MAGAZIN!
Köszöntő-pályázat
„A sünt mindenki ismeri, hiszen állandó szereplője meséknek, gyerekverseknek, rajz- és bábfilmeknek, de élőben sem nehéz találkozni vele. Vadonélő állat ugyan, a természet része, de nem kerüli az embert. Megtelepszik akár a városokban is, ahol elegendő kertet, parkot, zöldfelületet talál: ugyanazt, amire a gyerekeknek is szükségük van. Az a város, ahol a sün nem él meg, embernek sem kellemes hely – a süni tehát számunkra az élhető környezet jelképe is lehet.”
Valamikor réges-régen, Meseországon innen és az égigérő hegyeken is innen, ebben a különös országban, ahol olyan sok tehetséges ember nevelkedett már fel, megszületett egy újság, amely azoknak a gyerekeknek szólt, akik szerettek volna jó kis világot maguk körül. Természetet nagy zsákkal, egészséges levegőt, iható vizet, erdőt, fákat – így jött létre a Süni magazin.
Mindez kereken 25 éve történt: a Süni 1985-ben jelent meg először. Akkor még kicsi volt: nagyjából akkora, mint egy iskolai füzet, de nagyon sok mindent lehetett találni benne, volt például csillagászati és számítástechnikai rovat, valamint képregény is – később azonban egyre inkább az élő természet került a középpontba. Nagyon hamar népszerű lett a gyerekek körében: rövidesen Süni-klubok is szerveződtek különféle iskolákban, könyvtárakban és művelődési házakban, szerte az országban, beindultak a Süni-táborok, vetélkedők is, a lapot kezdettől kiadó Göncöl Alapítvány mellé pedig felsorakozott a Budapesti Állatkert és a Süni Egyesület…
A 25 éve elvetett magok mára beértek. A gyerekek, akik akkor kicsik voltak, ma már komoly, felnőtt emberek. Apukák, anyukák, akik talán éppen a Te szüleid. Talán éppen ők vették meg neked először ezt a lapot, mert azóta is fontosnak tartják mindazt, amiről a Süni szólt. Sok mindent megélt már a Süni, voltak nagyon nehéz évei, de amíg akad egy kis zöld folt a szürke kőrengetegben és a gyerekek szívében, addig a legzordabb tél után is eljön a tavasz.
Ünnepeljük most együtt ezt a negyedszázados lapot – és aztán, ha Ti is felnőttök, adjátok tovább a gyerekeiteknek! Hogy újabb 25 év múlva is legyen mit védenünk, féltenünk ezen a csodálatos, kék bolygón – és legyenek újabb „zöldfülűek” is, akik meghallják a természet hangját…
Játsszunk együtt a Süni születésnapja alkalmából! Írjatok szülinapi köszöntőverset, legföljebb 30 sor terjedelemben, és küldjétek el szerkesztőségünkbe! (1242 Budapest, Pf. 455.)
A köszöntőverseket honlapunkra is feltesszük.
A legjobb alkotások beküldőit gyönyörű, madaras faliórával jutalmazzuk!
A Kookoo faliórák kizárólagos forgalmazója a Békássy és Békássy Bt.
1025 Budapest Kapy utca 41/a e-mail: kookoo@kookoo.hu
|