|

Süni 2010/2 március-április
Ki a szabadba!
  Még nemigen nyílnak a völgyben a kerti virágok, de lassan, biztosan, megállíthatatlanul mégiscsak itt a tavasz. Érdemes kimenni bárhova, ahol friss levegőt lehet szívni. Nektek nem kell mondanom, hiszen tudjátok: néhány óra kirándulás többet ér, mint száz óra a számítógép előtt! Ahogy Móra Ferenc mondta: reggelire rigófütty, ebédre tücsökciripelés, vacsorára kolompszó. Az kell a gyereknek! Meg a szülőknek is, úgyhogy ne hagyjátok magatokat, semmiképpen, menjetek el együtt – bárhová! Csábítsátok ki Apát, Mamát, kérjétek, hogy vegyen el titeket, vagy ha már egyedül is el tudtok menni a környékre, akkor szövetkezzetek! Szervezzétek meg, és kifelé a szobából!
A Süni magazin is kínál nektek szabadtéri „fogyasztanivalókat”: szeretnénk meghívni Téged és a családodat a Városligetbe, ahol májustól szeptemberig rendszeresen szervezünk közös, családi futónapot; a részleteket a Göncöl Alapítvány honlapján találhatod majd meg. Ne ijedj meg, nem teljesítményre, másodpercre megy a játék, hanem… babra! A cél, hogy legyünk jól, legyünk együtt, éljük át a legcsodálatosabb játékot, amit úgy hívnak, hogy: élet.
És akinek még mindez nem elég, nyugodtan látogasson el a honlapunkra (www.goncol.hu) , számos hasznos tudnivalót fog hétről hétre találni. Ne feledjétek: Süni magazin – 100% természet!
Mirtse Zsuzsa
főszerkesztő
| |
A tartalomból
Ausztrália
 Az ötödik kontinensnek szokták nevezni, de mi most az első helyre tettük: 2010-ben a Biológiai Sokféleség Éve alkalmából a Süni végigjárja a földrészeket, rápillantva azok élővilágára. Ausztráliába Dr. Hangay György kalauzolja el az olvasót, akinél hitelesebbet nem találhattunk volna, hiszen a nemzetközileg ismert magyar zoológus és preparátor évtizedek óta ott él, és testközelből ismeri a földrész különleges állatait.
|
Naplóm a halásztanyán
 Folytatódnak Bodó Iván halásztanyai naplójegyzetei, melyekből sok érdekeset megtudhatsz a vízpart és a vidék életéről, s egyben mosolyoghatsz is jókat. A főszereplő ezúttal is Lívia, a levelibéka, de mindenféle disznóságok is terítékre kerülnek, a rókák pedig nem rókáznak, hanem családot alapítanak a tó jegén. Mivel a szerzőnek szenvedélye a rímfaragás, persze a jegyzeteket kedves, bohókás versek is kísérik.
|
Villásfarkú barátaink
 A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben kiválaszt egy madarat vagy madárcsoportot, amelynek védelmére a szokottnál is nagyobb figyelmet fordít. A 2010-es évben a fecskékre esett a választás: ezekre a közkedvelt és közismert énekesmadarakra, amelyeknek száma népszerűségük ellenére vészesen fogyatkozik. Az ereszaljak villás farkú albérlőit Kincses László mutatja be.
|
Hagy(j) ma élni – holnap újra kivirítok!
 Tavasszal szinte minden ablakban (a lányokéban legalábbis biztosan) megjelennek a hagymás növények: kis cserepekbe ültetett nárciszok, krókuszok és társaik. Elvirágzás után ezek a növénykék látszólag élettelené válnak, és sokszor a szemétkosárban végzik. Pedig jövőre újraéleszthetők lennének – Barta István elmondja azt is, hogy hogyan!
|
Gyökerek és tenyerek
 Amit a fából látunk, az sosem az egész növény: a gyökere a föld mélyén van, elrejtve a szemeink elől. Az évgyűrűk is láthatatlanok, de ha a fát feldolgozzák, láthatóvá válnak, mint az emberi tenyéren az erezet. Ezért aztán nincs két egyforma köztük, mint ahogy nincs két egyforma ember sem – ilyen gondolatokat ébresztettek Mirtse Zsuzsában a Fauna fajátékbolt kedves, hangulatos tárgyai.
| |  | Poszter

A Budapesti Állatkert újszülött gorillája – Bagosi Zoltán felvétele
|
Ausztrália a Ligetben
 A budapesti Városligetben a múlt század elején épültek fel azok az épületek, amelyek műemlékként ma is meghatározói az Állatkert arculatának, feladatuk azonban változott. A Kós Károly által tervezett Madárház már jó ideje nem csak madaraknak adott otthont, most pedig Ausztrália-házzá vált. Az új állatbemutatót Kovács Zsolt szakértő vezetése mellett járhatják végig képzeletben a Süni olvasói.
|
Száz levél a természetből
 A Süni növénytani rovatát, BotAnika leveleit már sok éve Barta István írja: nemrég jelent meg a századik cikke lapunkban. A fiatal biológus a világ számtalan táján megfordult már, Afrikától Délkelet-Ázsián át Dél-Amerikáig, s mindenhonnan új élményekkel és természetfotókkal tért haza. Hogyan is valósult meg gyerekkori álma, hogy növényritkaságok után kutathasson távoli dzsungelekben – erről mesél olvasóinak.
|
Caversham Wildlife Park
 Ausztrália különös állatvilágát a legegyszerűbben úgy ismerheti meg az utazó, ha ellátogat egy vadasparkba. Konkoly-Thege György is így tett, és a Perth városában található magánállatkertben, a Caversham Wildlife Parkban ismerkedett a koalákkal vombatokkal és kengurukkal.
|
10 dolog, amit ne tegyél a pintyeiddel
 A lakásban leggyakrabban tartott díszmadarak, így a díszpintyek jelentős része is Ausztráliából származik. Ezek a madarak jól érzik magukat a lakásban, mivel annak egyenletesen meleg és viszonylag száraz levegője megfelel természetes életterük viszonyainak. Azt szokták mondani rájuk, hogy „igénytelenek”, pedig nem így van: nagyon is vannak igényeik, melyeket Mirtse Áron foglal össze, rajzokkal illusztrálva.
| | |
 |