A Süni Egyesület bemutatása
Egyesüni

A Süni Egyesület 1993 óta folyamatosan működik; fő feladata az ökológiai kultúra terjesztése, elsősorban az ifjúság környezeti nevelésén keresztül. Szervezetünk ma már több száz főt számlál. Erősségünk az önkéntesek munkájára való támaszkodás lehetősége, illetve hogy szoros együttműködésben dolgozunk az országos hírű Süni és Vadon magazin szerkesztőségével, akik mind szakértelmükkel, tapasztalatukkal, mind a magazin által nyújtott lehetőségekkel segítségünkre vannak.
Adószámunk: 18630767-2-13

Süni Füzetek

Egyesületünk egyik kiemelt tevékenysége az oktatási segédanyagok megjelentetése, ezért 1998-ban útnak indítottuk a „Süni Füzetek” című sorozatot, amely nagy sikert aratott a környezeti nevelők, tanárok, óvónők és zoopedagógusok körében. A sorozat célja, hogy elősegítse egyfajta szemléletváltás létrejöttét az iskolákban, óvodákban, s felvállaltan az érzelmek felől közelítse meg a természeti nevelés ügyét.

„Zöldbetűs ünnepeink”
I.

Ebben az ünnepek kulturális szerepét kihasználva, a jeles napokhoz köthető programokkal, ötletekkel, információkkal, sőt kész tesztlapokkal igyekszünk a környezeti nevelők segítségére lenni.

„A megértés hídjai”
II.

A környezetérzékenyítés megközelítési formái, konkrét módszertani ötletek, modelltémák és feladatok gyűjteménye, amellyel a pedagógusok eszköztárát szeretnénk gazdagítani és mélyíteni. Elméleti modellanyag.

„Természetet az iskolákba”
III.

címen olyan ötleteket és főleg gyakorlati útmutatókat tartalmazó kiadványt állítottunk össze, amellyel az iskolákban meghonosítani kívánt természeti környezet megvalósításában nyújtunk segítséget a tanároknak.

"Kezedben egy élet"

című füzet a társállattartás etikájával foglalkozik. Már a cím kiválasztásával is azt sugalljuk, hogy az a követendő, ha a házunkban élő állatokat társul vesszük magunk mellé, felelősséggel tartozunk értük, s nemcsak kapni akarunk tőlük, hanem viszonozni is készek vagyunk az általunk nyújtott szeretetet.

Rendezvények

A kiadványok köré „Süni napokat” szervezünk, amelynek lényege a tapasztalatcsere, kommunikációs lehetőség biztosítása, ill. a szemléletformálás.
Egyesületünk rendszeres résztvevője budapesti általános iskolák és kulturális központok, rendezvényeinek, vidéki programoknak, ahol természetismereti játszóházakat tartunk, és kiadványokat ajándékozunk gyerekeknek.


Évek óta szervezünk és bonyolítottunk le szakkörvezetők, tanárok, iskolai csoportok részére több természetismereti játszóházakat. A játszóház lényege, hogy a gyerekcsoportok több különböző nehézségű feladatot oldanak meg, egészen az egyszerű memóriajátéktól a komoly, kvíz jellegű társasjátékig. Így lehetőség nyílik arra, hogy minden gyerek a korának és képességeinek megfelelően sikerélményekkel és új ismeretekkel gazdagodjon.

Süni magazin

A Süni Egyesület tevékenysége a 2001-ben kibővült, átvette (megosztva a Göncöl Alapítvánnyal) a Süni magazin kiadását. A magazinban közzé tesszük az egyesület híreit; a levelezési rovat alkalmat nyújt a közvetlen gondolatcserére. Egy ilyen országos terjesztésű természetismereti gyermeklap hatalmas lehetőséget nyújt a gyerekek szemléletformálására a környezetükkel (az élő és élettelen természettel) való tisztelet- és felelősségteljes kapcsolat kialakításához.

2004-ben Kísérletezz rovatunkban minden alkalommal az adott témához kapcsolódó feladatokat, egyszerű, a természet folyamatait szemléltető kísérleteket, és az aktív természetvédelmet célzó tennivalókat - pl. téli madáretető készítés - tanítottunk a gyerekeknek. Naponta találkozunk azzal a problémával, hogy a gyerekek, akik a természetbe kimennek, a legjobb szándékuk mellett is pusztítani kezdik azt, letarolva védett növényeinket, pusztán a tájékozatlanság, a helyes szemlélet hiánya miatt.
Ebben az évben indítunk a Süni magazinban egy olyan rovatot is, amely a természetfotózást kínálja fel alternatívaként a védett növényeink “begyűjtése” (s így elpusztítása) helyett.

2004-ben a Göncöl Alapítvánnyal közösen "Négy őselem" címmel meseíró pályázatot hirdettünk. Célunk, hogy teret engedjünk a Földünk jövőjét féltő gyermekek irodalmi próbálkozásainak, gondolataik művészi kifejezésének. A gyerekek szimbolikus látásmódjának leginkább kedvező irodalmi közeg, amelyben ők a legotthonosabban mozognak, a mese. Olyan meséket várunk, amelyeknek központi motívumát a négy őselem valamelyike (vagy akár mind a négy) képezi. A gyerekek szabadon engedhetik fantáziájukat: kitalálhatnak az eredetmondákhoz hasonló történeteket a nélkülözhetetlen természeti erőforrások megszerzéséről, vagy írhatnak tanmesét a velük való meggondolatlan és pazarló bánásmódról, ábrázolhatják a harmóniát vagy annak megbomlását, tetszésük szerint alkalmazva a népmesei vagy műmesei elemeket. A legjobbnak ítélt munka szerkesztett változatát a Süni magazinban közöltük, alkotója, pedig a Nemzeti Táncszínház egy gyerekelőadására családi belépőt, valamint a Süni és a Vadon magazinokra egyéves előfizetést kapott.

2005 novemberétől indítottuk a "Tündértanfolyam" c. rovatot a Süni magazinban, ami a cselekvő természetvédelem praktikáira oktatja a gyerekeket.

2004 telén készítettük a tudatos vásárlási szokások kialakulását segíteni hivatott vászon szatyrunkat. Reméljük minél többen választják majd a lassan mindent elöntő műanyagszemét helyett. A Süni Egyesület azt vállalta, hogy a tudatos vásárlási szokások kialakítását elősegítő projekt dolgoz ki. E projekt eredményeinek összegzéseként egyesületünk elkészített egy környezetvédelmi üzenetet hordozó természetbarát vászontáskát, mely alkalmas arra, hogy kiváltsa a vásárláskor kézbe kapott és utána hulladékként földünket szennyező polietilén szatyrok tömegét. Olyan terméket készítettünk, amelyet szívesen magukkal visznek a gyerekek (és akár a felnőttek is!) vásárlásra, kiránduláskor. El akarjuk érni, hogy a környezettudatos vásárlás vonzó dolog legyen a gyerekek számára, ezt segítik azok a kiegészítők is, mint a jelen pályázat termékeként megjelent környezetbarát vászontáska.
A vászontáska hátoldalán tíz pontban foglaltuk össze azokat a fontos környezetvédelmi szempontokat, melynek alapján tudatosan, környezetkímélő módon vásárolhatunk, s melynek alapján az ökológiai gondolkodást népszerűsítjük.

Süni komplex vetélkedő

2005-től többfordulós “Süni komplex vetélkedő”-t szerveztünk az újpesti általános iskolák körében a Pedagógiai Szolgáltató Központtal együttműködve. A vetélkedőre 4. és 5. osztályos tanulókból álló 4 fős csapatok jelentkezhettek. Az ősz és a tél folyamán 3 levelező fordulót bonyolítottunk le, áprilisban a legjobb eredményeket elére csapatok a Magyar Természettudományi Múzeumban rendezett döntőn bizonyíthatták tudásukat. A verseny komplexitása abban nyilvánult meg, hogy a feladatok megoldásához nem csupán természetismereti, de anyanyelvi, matematikai képességekre is szükség volt. Az ügyes kutatómunka, szövegértés és szövegalkotás, kreatív problémamegoldás képessége mind a gyermekek segítségére voltak.

"Élj úgy mint az erdő" mozgalom

„A fák tudják a titkot. Annyit vesznek el, amennyire szükségük van. A fák nem szemetelnek. Amit elhullatnak, később újra felhasználják.
Élj úgy, mint az erdő - és az erdő is élni fog!"


Jelmondatunk szellemében a Süni magazinban cikkeket jelentetünk meg a szelektív hulladékgyűjtésről, komposztálásról, tudatos vásárlásról. Az ország több pontján részt veszünk a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő programokon.

Vezetőség tagjai

Mirtse Zsuzsa - elnök >>
Kovács Zsolt - elnökségi tag >>


Fliegl Mónika - titkár >>